MU: a Benfica 45 milliós tehetségéről tárgyaltak – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.20. 11:36
Sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Manchester United felvette a kapcsolatot a portugál első osztályú Benficával a svéd Victor Lindelöf átigazolása kapcsán.

A Sky Sports azt írja, az MU egyeztetett a Benficával a 22 éves svéd válogatott középhátvédről, aki 38 millió fontért (nagyjából 45 millió euróért) szerződhet a manchesteriekhez a téli átigazolási időszakban.

Lindelöf 18 évesen került a Benficához, amelyben az előző idényben robbant be, s a mostani szezonban vált alapemberré. A 11-szeres válogatott védő tizenhárom bajnokiból tizenkettőn végig a pályán volt, a Bajnokok Ligájában mind a hat csoportmérkőzést végigjátszotta.

Sky Sports azt írja, az MU egyeztetett a Benficával a 22 éves svéd válogatott középhátvédről, aki 38 millió fontért (nagyjából 45 millió euróért) szerződhet a manchesteriekhez a téli átigazolási időszakban.

Lindelöf 18 évesen került a Benficához, amelyben az előző idényben robbant be, s a mostani szezonban vált alapemberré. A 11-szeres válogatott védő tizenhárom bajnokiból tizenkettőn végig a pályán volt, a Bajnokok Ligájában mind a hat csoportmérkőzést végigjátszotta.

Legfrissebb hírek

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
32 perce

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
15 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik