MU: José Mourinho nem áll a távozni kívánók útjába

MTI MTIMTI MTI
2016.12.14. 11:52
José Mourinho azt mondta: soha nem állna egy távozni kívánó labdarúgó útjába, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, de most a szezon végéig szeretné egyben tartani a Manchester United keretét.

A portugál tréner erről brit sajtóértesülések kapcsán beszélt, melyek szerint a kiegészítő embernek számító francia Morgan Schneiderlin és a holland Memphis Depay iránt több klub is érdeklődik.

„Mindig kész vagyok meghallgatni az ajánlatokat, és még inkább magukat a játékosokat. Tehát ha egy futballista bekopogtat hozzám, és azt mondja, távozni akar, akkor nem állítom meg, amennyiben az ajánlat korrekt. Akkor sem állok az üzlet útjába, ha egy rivális vásárolja meg” – fogalmazott.

Példaként említette Juan Mata 2014-es klubváltását, amikor a spanyol játékos az általa irányított Chelsea-től éppen a Manchester Unitedhez igazolt.

„Szerintem ez nem probléma. Én mindig nyitott vagyok” – tette hozzá.

A mostani helyzetről szólva Mourinho azt mondta: nem valószínű, hogy a szezon során bárkit is elküldene.

„Elégedett vagyok a keretemmel. Szeretném, ha az idény végéig együtt maradna” – nyilatkozta.

Az MU 15 forduló után a hatodik helyen áll az angol bajnoki tabellán.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26
Ezek is érdekelhetik