MU: már csak ennyit ér a legjobbnak járó trófea? – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.13. 17:47
Antonio Valencia lett a hónap labdarúgója az angol bajnokságban szereplő Manchester Unitednél. Az ecuadori védő már a díját is átvette, amely az angol bulvárlap, a Daily Mail internetes kiadása szerint már nem olyan, mint régen volt.

Valencia a szavazás során a második Michael Carricket és a harmadik Zlatan Ibrahimovicot előzte meg, s az ilyenkor szokásos díjat át is vette a klubtól. Az angol bulvárlap, a Daily Mail internetes kiadása kicsit utánajárt a trófeának és arra jutott, mintha a Manchester Unitednél csökkentettek volna a költségeken és egy mindössze 14.99 fontot – mintegy 5700 forintot – érő minikupát adtak Valenciának.

A díj többféle méretben és árban kapható a trófeák készítésével foglalkozó egyik cég weboldalán. A legkisebbért (95 milliméter) 12.99 fontot kell fizetni, ezután következik az eggyel nagyobb méretű (125 mm) – a fentebb említett – trófea 14.99-ért, majd a harmadik (145 mm) és a negyedik méret (165 mm) 17.99 és 19.99 fontért. Bármelyiket is választjuk, a cég ingyen gravírozza bele a kívánt szöveget.

Antonio Valencia büszkén pózolt a díjjal (Forrás: Daily Mail)
Antonio Valencia büszkén pózolt a díjjal (Forrás: Daily Mail)

Az online trófeabolt kínálata (Forrás: Daily Mail)
Az online trófeabolt kínálata (Forrás: Daily Mail)

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40
Ezek is érdekelhetik