MU: „Megállapodtunk Kroosszal, úgy volt, aláír”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.24. 14:36
David Moyes, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United korábbi menedzsere 2014-ben viharos körülmények között távozott a „vörös ördögöktől”. A tréner úgy véli, az MU már nem a régi, új útra lépett, és szakított hagyományaival.

Moyes jelenleg a Sunderland menedzsere, ám 2013 májusától 2014 áprilisáig a Manchester Unitedet irányította, a gárda gyenge szereplése miatt azonban kirúgták. A szakember a BBC-nek mesélt a problémás időszakról, valamint a csapatnál azóta történtekről.Moyes jelenleg a Sunderland menedzsere, ám 2013 májusától 2014 áprilisáig a Manchester Unitedet irányította, a gárda gyenge szereplése miatt azonban kirúgták. A szakember a BBC-nek mesélt a problémás időszakról, valamint a csapatnál azóta történtekről.

„Az MU-nál volt egy hagyomány, mint például, hogy a brit menedzsereket részesítette előnyben, ráadásul sosem költött óriási pénzeket az átigazolási piacon. Ez a tradíció már nincs meg a klubnál. Az elmúlt években elég nagy változáson ment át az együttes, egy másik utat választott az építkezésre” – utalt Moyes arra, hogy a holland Louis van Gaalt a portugál José Mourinho követte, eközben a vezetőség rendkívül sok pénzt tapsolt el új játékosok vásárlására.

„Korábban a Manchester nem törődött más klubokkal, nem akart versenyezni, nem érdekelte a látszat, kötődött a jól megszokott tradícióihoz. Lehet, hogy változtatni kellett, ám Sir Alex Ferguson mindig bölcsen bánt a pénzzel, nem vagdalkozott az átigazolási időszakokban, azt tette, amit helyesnek vélt, azokat igazolta, akikre szüksége volt.”

Moyes elmondta, a Manchester méltatlanul bánt vele, hozzátéve, távozása miatt több világsztár szerződtetése is függőben maradt s hiúsult meg.

„Amikor aláírtam az MU-hoz, az elsődleges célpontom Gareth Bale volt. Egyértelműen jobb ajánlatot tettünk érte, mint a Real Madrid, ám Bale a spanyol gárdához akart menni. Én viszont úgy gondoltam, nálunk kell játszania. Mindent megtettem, hogy »vörös ördög« legyen belőle, az utolsó pillanatig küzdöttem. Cesc Fabregas megszerzéséhez közel álltunk, Toni Kroosszal és az ügynökével pedig már meg is állapodtunk, úgy volt, hogy aláír a nyáron.”

A német világbajnok 2014 nyarán végül a Real Madridhoz igazolt, míg Fábregas a Chelsea-ben kötött ki.

„Azóta rengeteg futballistát igazolt a klub, ám nem lett sokkal eredményesebb. Úgy vélem, ha akkor megkapom a kellő időt az építkezéshez, mostanra már egy sikeresebb együttessel dolgoznék.”

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
14 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55