Angol Ligakupa: kétgólos előnyt hozott össze az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 22:57
null
Az első gól előtti pillanat, Mata már ünnepel (Fotó: AFP)
Az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a Manchester United pályaválasztóként két góllal (2–0) nyert a Hull City ellen. A visszavágót január 26-án rendezik.

 

Az MU portugál menedzsere, José Mourinho nem tartalékolt, nem rotált: az első sorát küldte pályára a Premier League sereghajtója ellen. Ennek megfelelően gyorsan mezőnyfölényhez is jutottak a házigazdák, de ez első említésre méltó eseményre bő húsz percet kellett várni. Akkor Markus Henriksen ütközött a félpályánál Paul Pogbával, ami után egyrészt az MU jött szabadrúgással, másrészt a Hull City norvég légiósát le kellett cserélni. Henriksen megfontolt tempóban, felkötött karral hagyta el a pályát, szemmel láthatóan nem volt túl jó állapotban.

A játék képén ez a közjáték semmit nem változtatott: támadott az ellenfél térfelére állandóra berendezkedő MU, de a jól záró vendégvédelemmel szemben komoly helyzetet nem tudott kidolgozni. Sok választás nem lévén sorra jöttek a távoli, tizenhatoson kívüli lövések a hazaiaktól: Henrih Mhitarjan után Pogba, majd Marcus Rashford tüzelt, de egyikük sem érte el a célját. A Hull City a hajrához közeledve kijött a szorításból, de akcióból nem tudott ellenfele kapuja elé felérni, némi veszélyt a mezőnyből felívelt szabadrúgásai után okozott. Ezeket azonban könnyűszerrel semlegesítette az MU, amely viszont közben elvesztette a dominanciáját. Bár gólhelyzetet így is összehozott. José Mourinho mégis eléggé zaklatott állapotban hagyta el a kispadot, meg sem várta a félidő végét, elindult az öltöző felé.

Más fordulatszámon pörgött a második felvonás elején az MU, a Hull City nem is bírta el a nyomást: az 56. percben Juan Mata kotort be egy labdát közelről (1–0). A jobb oldali beadást a hosszúról Mhitarjan fejelte vissza a túloldalra, mintegy gólpasszként, megoldhatatlan feladat elé állítva ezzel a vendégek védelmét. A gól után Wayne Rooney elhagyta a pályát, de ez nem okozott gondot az MU-nak, amely továbbra is erős nyomás alatt tartotta a Hull Cityt. A vendégek viszont nem inogtak meg, és jól tartották a kapujuk előtti területet. Idővel az MU lendülete elfogyott, a csapatjátékuk pedig addig is döcögött, többnyire egyéni megmozdulások után – leginkább Mhitarjan ficánkolt – tudtak veszélyt teremteni. Nagy erőket a hajrában már nem mozgósított az MU előnye növeléséért, ám a gólszerző Matát váltó Marouane Fellaini a 87. percben szép ívű fejessel mégis megduplázta a különbséget (2–0).

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Manchester United–Hull City 2–0
(Mata 56., Fellaini 87.)
SZERDÁN JÁTSSZÁK
20.45: Southampton–Liverpool (Tv: DIGI Sport2)

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik