Arsenal: Wilshere bizonytalan, a szezon végén dönt a jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.10. 20:39
A Premier League-ben szereplő Arsenal középpályása, Jack Wilshere a Sky Sports-nak elárulta: kizárólag a most zajló szezonra koncentrál, a jövőjéről csak az idény végén dönt.

Az angol válogatott futballista a tavaly nyári átigazolási időszak utolsó napján került kölcsönbe a Bournemouth-hoz, amelynél eddig máris több meccsen játszott, mint az Arsenalnál az elmúlt két idényben összesen, ráadásul egyre jobb teljesítményt nyújt Eddie Howe együttesében.

A gondot az jelentheti, hogy Wilshere arsenalos szerződése – Alexis Sánchezéhez és Mesut Öziléhez hasonlóan – 2018 júniusában lejár, a klub pedig egyelőre nem kezdeményezett tárgyalásokat a folytatásról.

Bár szóba került a távozás és a maradás is, Wilshere azt mondta, leghamarabb a szezont követően dönt a jövőjéről.

„Jelenleg kizárólag a Bournemouth-ra koncentrálok, hogy kikeveredjen a csapat a rossz formából, és visszatérjen a győzelmekhez. Most csak a következő három-négy hónap lebeg a szemem előtt, arról egyelőre fogalmam sincs, hogy mi történik utána” – mondta Wilshere.

„A rendszeres játéklehetőség fontos szempont lesz a szezon végén, amikor döntök a jövőmről. Miután vége a szezonnak, elmegyek pár hétre nyaralni, és akkor átgondolom, hogy mi a legjobb számomra.”

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11