Chelsea: „Az Arsenal és az MU a két fő rivális”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 19:54
null
Hazard szerint az Arsenal veszélyes lehet a Chelsea-re (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea futballistája, Eden Hazard szerint csapata bajnoki esélyeire az Arsenal és a Manchester United jelenti a legnagyobb veszélyt.

A londoni „kékek” 23 fordulót követően kilencpontos előnnyel vezetik a bajnokságot az egyaránt 47 pontos Tottenham és Arsenal előtt. Antonio Conte együttese a kezdeti nehézségeket követően kitűnő formában játszik a szezonban, így jó esélye van története hatodik bajnoki címének megszerzésére.

Így gondolja ezt Eden Hazard is, aki azt is elárulta, hogy mely csapatokat tartja veszélyesnek a Chelsea-re nézve.

„Az Arsenal és a Manchester United a legfőbb riválisunk. Az MU ugyan rosszul kezdte a szezont, de az utóbbi meccseken nagyon jól játszott. Kiváló játékosai vannak, erős a kerete. A menedzsere szintén jó, a csapat a második vagy a harmadik helyen végez majd. A Tottenham szintén erős. Kikaptunk ellene idegenben, ennek ellenére a Manchester Unitedet tapasztaltabbnak tartom. Lehet, hogy tévedek, de ez az én véleményem” – mondta Hazard a Sky Sportsnak.

Érdekesség, hogy a belga középpályás két hónappal korábban még a Manchester Cityt és a Liverpoolt nevezte meg legfőbb riválisként.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 23 18 2 3 48–16 +32 56
2. Tottenham 23 13 8 2 45–16 +29 47
3. Arsenal 23 14 5 4 51–25 +26 47
4. Liverpool 23 13 7 3 52–28 +24 46
5. Manchester City 22 13 4 5 43–28 +15 43
6. Manchester United 22 11 8 3 33–21 +12 41
7. Everton 22 10 6 6 33–23 +10 36
8. West Bromwich Albion 23 9 6 8 31–29 +2 33
9. Burnley 23 9 2 12 25–33 –8 29
10. Stoke City 22 7 7 8 28–34 –6 28
11. West Ham 22 8 4 10 29–36 –7 28
12. Southampton 23 7 6 10 23–28 –5 27
13. Watford 23 7 6 10 27–39 –12 27
14. Bournemouth 23 7 5 11 32–41 –9 26
15. Middlesbrough 23 4 9 10 19–26 –7 21
16. Leicester City 23 5 6 12 24–38 –14 21
17. Swansea 23 6 3 14 28–52 –24 21
18. Crystal Palace 23 5 4 14 32–41 –9 19
19. Sunderland 23 4 4 15 20–42 –22 16
20. Hull City 22 4 4 14 20–47 –27 16

 

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
12 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
20 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
2025.12.19. 11:17
Ezek is érdekelhetik