Man. City: Guardiola nem biztos Jesus tavaszi visszatérésében

MTI MTIMTI MTI
2017.02.17. 18:06
Josep Guardiola nem sietteti Gabriel Jesus visszatérését – a Manchester City menedzsere szerint elképzelhető, hogy a lábközépcsonttörést szenvedő, csütörtökön megoperált brazil játékos legközelebb csak a következő idényben lép pályára mérkőzésen.

„Nagyon fontos, hogy teljesen felépüljön. Akkor játszik újra, amikor készen áll. Nem tudom, hogy ez az idény végén vagy a következő szezonban jön-e majd el” – mondta Pep Guardiola, a Premier League-ben második helyen álló manchesteriek szakvezetője.„Nagyon fontos, hogy teljesen felépüljön. Akkor játszik újra, amikor készen áll. Nem tudom, hogy ez az idény végén vagy a következő szezonban jön-e majd el” – mondta Pep Guardiola, a Premier League-ben második helyen álló manchesteriek szakvezetője.

A 19 éves labdarúgót Barcelonában műtötték meg, ott is kezdi majd meg a rehabilitációt, amely becslések szerint várhatóan két-három hónapot vesz igénybe.

A hatszoros válogatott játékost télen vásárolta meg a manchesteri klub a brazil Palmeirastól. Angliai bemutatkozása remekül sikerült, öt mérkőzésen három gólt szerzett. A súlyos sérülés a hétfő esti, Bournemouth elleni bajnokin érte.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
8 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
14 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24