PL: 0–4? Semmi gond, még áll a New York-i csapatépítő!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.13. 12:04
A Sunderland szombaton 4–0-ra kikapott otthon a Southamptontól a Premier League 25. fordulójában, 19 pontot szerezve pedig csupán a 20., utolsó helyen áll a gárda. Ez persze még nem ok egy jó kis csapatépítő lemondására.

David Moyes ugyanis jelezte, hogy a nagy zakó ellenére is megtartják – méghozzá New Yorkban.

Az Egyesült Államokban erőnléti edzéseket tartanak majd a héten a játékosoknak, valamint városnézésen is részt vesznek, Moyes pedig reméli, pozitív hatással lesz a csapat szereplésére. Mondjuk sokkal rosszabb már úgysem lehet.

„Menedzserként hozol döntéseket, és próbálod a megfelelő módon vezetni a csapatot. Ki kell tartanod a döntéseid mellett, nem változtak semmit a terveink. Néha az ilyen dolgok segítenek” – mondta a New York-i túrával kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Az utcán, egy pár zokniban is brillírozott Michael Olise – fotó

Minden más foci
2026.07.24. 07:57

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
2026.07.22. 13:47

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Fotók, videó: Shakira, Madonna és Justin Bieber fellépésével nem ért véget a sztárparádé – ilyen volt a félidei műsor East Rutherfordban

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:41

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

1. PSG, 2. Arsenal és Sunderland

Foci vb 2026
2026.07.11. 17:45

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

NS-kiállításmegnyitó: ikonikus vb-mezek a New York-i Legendák Kollekciójában

Foci vb 2026
2026.06.13. 09:01