PL: Guardiola szerint az angol játékosok túl drágák

MTI MTIMTI MTI
2017.03.08. 11:41
A Manchester City menedzsere, Josep Guardiola szerint csapata azért nem alkalmaz több angol labdarúgót, mert túl drágák.

A bajnoki tabella harmadik helyén álló manchesteri együttes felnőttkeretében jelenleg három angol van: a támadó Raheem Sterling, a középpályás Fabian Delph, valamint a védő John Stones.

Mellettük a kapus Joe Hart is a City alkalmazottja, ám ő kölcsönben az olasz Torinóban véd ebben a szezonban.

„Szeretnék több angol játékost a csapatomba, mert ők sokkal jobban ismerik a bajnokságot, ami nagy előny, de ez lehetetlen. Egyszerűen túl drágák” – mondta a katalán szakember, akinek együttese múlt nyáron 47 millió fontot (16.8 milliárd forintot) fizetett az Evertonnak Stonesért. Egy évvel korábban a Liverpooltól szerződtetett Raheem Sterling 53 millió fontba (19 milliárd forintba) került, míg Delphért 10 milliót (3.5 milliárd forint) adtak az Aston Villának 2015 nyarán.

„Lenyűgöző, mennyi jó angol futballista van, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan a mi akadémiánkról is kikerül néhány tehetség” – tette hozzá Guardiola, aki korábbi együtteseinél, a Barcelonánál és a Bayern Münchennél is igyekezett minél több hazai játékosnak lehetőséget adni.

A Manchester City legközelebb ma este a kilencedik Stoke City ellen lép pályára a Premier League-ben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

21.00: Manchester City–Stoke City (Tv: Spíler Tv)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 27 21 3 3 57–20 +37 66
2. Tottenham 27 16 8 3 53–20 +33 56
3. Manchester City 26 17 4 5 53–29 +24 55
4. Liverpool 27 15 7 5 58–34 +24 52
5. Arsenal 26 15 5 6 55–31 +24 50
6. Manchester United 26 13 10 3 39–22 +17 49
7. Everton 27 12 8 7 44–30 +14 44
8. West Bromwich Albion 27 11 7 9 36–34 +2 40
9. Stoke City 27 9 8 10 32–40 –8 35
10. Southampton 26 9 6 11 32–34 –2 33
11. West Ham 27 9 6 12 36–46 –10 33
12. Burnley 27 9 4 14 30–40 –10 31
13. Watford 27 8 7 12 33–47 –14 31
14. Bournemouth 27 7 6 14 37–52 –15 27
15. Leicester City 27 7 6 14 30–45 –15 27
16. Swansea 27 8 3 16 35–59 –24 27
17. Crystal Palace 27 7 4 16 35–46 –11 25
18. Middlesbrough 27 4 10 13 19–30 –11 22
19. Hull City 27 5 6 16 24–53 –29 21
20. Sunderland 27 5 4 18 24–50 –26 19

 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
9 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
11 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34