PL: Harry Kane elárulta parádés formájának titkát

MTI MTIMTI MTI
2017.03.10. 18:16
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) előző szezonjának gólkirálya, Harry Kane elmondta, új diétája is segíti abban, hogy 2017-ben még eredményesebb, mint korábban.

A Tottenham Hotspur angol válogatott támadója, aki ebben a naptári évben 12 mérkőzésen 14 gólt szerzett, január óta más étrendet követ, mint azt megelőzően, és szerinte ez is hozzájárul a korábbinál jobb teljesítményéhez.

„Új szakácsom van, akivel nagyon odafigyelünk arra, mikor mit eszem. Vékonyabb és gyorsabb vagyok, mint korábban, ez pedig úgy tűnik, segít a pályán” – magyarázta Kane, aki az előző bajnoki idényben 25 góllal bizonyult a legeredményesebbnek. Most 27 forduló után 19 találattal vezeti a mesterlövészek versenyét, így jó esélye van arra, hogy eddigi legjobbját túlszárnyalva megvédje címét.

A 23 éves támadó – aki múlt hétvégén kettőt lőtt az Evertonnak – hozzátette, a gólszerzés társai, elsősorban Dele Alli és Christian Eriksen nélkül nem menne, hiszen ahhoz, hogy eredményes legyen, szüksége van a jó előkészítésekre is.

A Tottenham jelenleg második helyen áll a Premier League-ben, hétvégén pedig a harmadosztályú Millwall ellen, hazai pályán juthat be az FA-kupa elődöntőjébe.

 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
18 órája

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
23 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00