Chelsea: a világbajnok BL-győztes csapathoz távozik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.29. 11:05
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea spanyol játékosa, Cesc Fabregas sajtóhírek szerint a kevés játéklehetőség miatt a nyáron elhagyhatja a PL jelenlegi listavezetőjét.

A spanyol válogatottal 2010-ben világbajnoki címet nyerő futballista a jelenleg is futó szezonban 24 bajnoki mérkőzésen lépett pályára – azonban csak tízszer volt a kezdőcsapat tagja. A Premier League 2016–2017-es kiírásában négyszer talált a kapuba, emellett nyolc gólpasszt is kiosztott.

Az olasz sajtóban máris tudni vélik, hová igazol az FC Barcelona és az Arsenal korábbi játékosa: a Corriere dello Sport szerint a középpályással már korábban is szóba hozott AC Milan lehet a befutó.

A piros-feketék télen is érdeklődtek, ám ekkor még többek között a milánói klub eladásáról szóló mizéria is akadályozta a transzfer létrejöttét, azonban mivel ez az ügy lezárult, a lap információi szerint a Milan „mindent belead majd”, hogy megszerezze Fabregast.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
10 órája

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35
Ezek is érdekelhetik