MU: „Nyertünk egy trófeát, de még jobb évek jönnek”

2017.04.26. 10:09
José Mourinho, az angol élvonalbeli Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere szerint a mostani idény csak a kezdet, még jobb évek várnak a „vörös ördögökre". Az MU megszerezte első trófeáját a portugál szakemberrel annak első szezonjában a Ligakupa megnyerésével, az Európa-ligában pedig bejutott az elődöntőbe, ahol a Celta Vigóval találkozik.

„Úgy fogalmaznék, hogy ez az első szezon, és öt, hat vagy hét követi még. A jobb évek első idénye ez – mondta a Sky Sportsnak José Mourinho. – Máris megnyertük az első trófeánkat, és megvan a sanszunk, hogy jó dolgokat vigyünk véghez az évad végéig. Nagyszerű lenne, ha megnyernénk az Európa-ligát és játszhatnánk az európai Szuperkupáért."José Mourinho. – Máris megnyertük az első trófeánkat, és megvan a sanszunk, hogy jó dolgokat vigyünk véghez az évad végéig. Nagyszerű lenne, ha megnyernénk az Európa-ligát és játszhatnánk az európai Szuperkupáért."

Sűrű hetek elé néz a Manchester United: csütörtökön a városi rivális Manchester Cityvel találkozik a Premier League-ben, vasárnap a Swansea-t fogadja, majd egy hét múlva utazik Vigóba a Celta elleni Európa-liga-elődöntőre. Jövő vasárnap az Arsenalhoz látogat, aztán jön a Celta elleni visszavágó, amit egy rettentően nehéz, Tottenham elleni bajnoki követ a White Hart Lane-en.

Mourinho csapata 34 forduló után – két elmaradt meccsel – ötödik a tabellán, hátránya egy pont a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyen álló Manchester City mögött. Ha odaér a BL-indulást érő pozícióba az MU, az Independent szerint jó eséllyel megszerezheti Antoine Griezmannt az Atlético Madridtól – a francia válogatott támadó kivásárlási ára több mint 80 millió font, de ez nem okoz gondot az angol klubnak.

A másik kiszemelt a lap szerint a Torino üdvöskéje, Andrea Belotti, akinek kivásárlási ára szintén 80 millió font környékére tehető.

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08
Ezek is érdekelhetik