PL: Guardiola még nem találkozott olyan edzővel, mint Conte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 10:24
null
Conte (jobbra) megtréfálta Guardiolát (Fotó: AFP)
Antonio Conte, az angol élvonalban listavezető Chelsea menedzsere a Premier League most zajló bajnokságában másodszor is legyőzte Pep Guardiola Manchester Cityjét, ezzel az olasz szakember történelmi tettet hajtott végre.

 

Pep Guardiola 2008 óta íródó edzői pályafutása során még sohasem fordult elő, hogy egy bajnoki idényben ugyanattól az együttestől oda-vissza vereséget szenvedjen.

Sőt, először történt meg, hogy Guardiola-csapat egy bajnokságban legalább hat alkalommal kikap. A 2008–2009-es évadban a Barcelonával öt, a 2014–2015-ös kiírásban a Bayern Münchennel pedig ugyancsak öt vereséget könyvelhetett el a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes tréner.

Nem mellesleg Guardiolának edzőként nem nagyon megy a Chelsea ellen. A Barca mestereként három döntetlen és egy vereség a mérlege, a München vezetőedzőjeként pedig egy, az európai Szuperkupán született döntetlent tud felmutatni (igaz, akkor a tizenegyespárbaj végén Guardiola örülhetett). A Cityvel az ősszel odahaza 3–1-re kapott ki, szerdán pedig a Stamford Bridge-en 2–1-re a Chelsea-től.

GUARDIOLA BAJNOKI VERESÉGEI
2008–2009: 5 (Barcelona)
2009–2010: 1 (Barcelona)
2010–2011: 2 (Barcelona)
2011–2012: 3 (Barcelona)
2013–2014: 2 (Bayern München)
2014–2015: 5 (Bayern München)
2015–2016: 2 (Bayern München)
2016–2017: 6 (Manchester City)

Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
8 órája

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
10 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
13 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
15 órája

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
17 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
20 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.06. 14:58
Ezek is érdekelhetik