MU: Nem érdekel a bajnokság, nem akarunk játszani – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.15. 17:46
José Mourinho, az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere elmondta, már csak az Európa-liga izgatja.

Mint megírtuk, a Tottenhamtől elszenvedett vereséggel (2–1) eldőlt, hogy a Manchester United nem végez az első négyben a bajnokságban, így már csak az Európa-liga megnyerésével van esélye José Mourinho együttesének kiharcolni a BL-indulást. A „vörös ördögök” május 24-én az Ajaxszal csapnak össze a fináléban. a Tottenhamtől elszenvedett vereséggel (2–1) eldőlt, hogy a Manchester United nem végez az első négyben a bajnokságban, így már csak az Európa-liga megnyerésével van esélye José Mourinho együttesének kiharcolni a BL-indulást. A „vörös ördögök” május 24-én az Ajaxszal csapnak össze a fináléban.

A portugál szakember a Spurs elleni zakót követően elmondta, a bajnokság a csapatának jelenleg teher.

„Azok, akiknek le kellett játszaniuk a kilencven percet, nem sérültek meg szerencsére. Az igazság az, hogy jelen pillanatban a Premier League-mérkőzések azok, amiket egyáltalán nem akarunk lejátszani” – vélekedett Mourinho a Sky Sportnak.

„Sokat azt mondják, hogy hazárdírozom az Európa-ligával, de ez nem így van. Amikor mindössze 15 játékosod van, nem tudsz helytállni egyszerre két sorozatban.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Manchester United 2–1 (Wanyama 6., H. Kane 48., ill. Rooney 71.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 36 28 3 5 76–30 +46 87
2. Tottenham 36 24 8 4 73–24 +49 80
3. Liverpool 37 21 10 6 75–42 +33 73
4. Manchester City 36 21 9 6 72–38 +34 72
5. Arsenal 36 21 6 9 72–43 +29 69
6. Manchester United 36 17 14 5 52–29 +23 65
7. Everton 37 17 10 10 61–41 +20 61
8. West Bromwich Albion 36 12 9 15 41–46 –5 45
9. Southampton 36 12 9 15 41–47 –6 45
10. Bournemouth 37 12 9 16 54–66 –12 45
11. Leicester City 36 12 7 17 46–56 –10 43
12. West Ham 37 11 9 17 45–63 –18 42
13. Crystal Palace 37 12 5 20 51–61 –10 41
14. Stoke City 37 10 11 16 40–56 –16 41
15. Burnley 37 11 7 19 38–53 –15 40
16. Watford 36 11 7 18 37–59 –22 40
17. Swansea 37 11 5 21 43–69 –26 38
18. Hull City 37 9 7 21 36–73 –37 34
19. Middlesbrough 37 5 13 19 27–50 –23 28
20. Sunderland 36 6 6 24 28–62 –34 24

 

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2026.07.03. 11:45

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
2026.06.30. 10:53

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48
Ezek is érdekelhetik