Gyász: szívszaggató búcsút vett az elhunyt játékostól volt edzője

2017.06.06. 16:53
Mint arról beszámoltunk, újabb érthetetlen tragédia árnyalta be a futballvilágot, 30 esztendősen elhunyt a Newcastle korábbi futballistája, Cheick Tioté. A játékosra korábbi edzője, Steve McClaren emlékezett.

A korábban az Anderlechtben, a Rodában, a Twentében és a Newcastle Unitedben futballozó Tioté idén februárban igazolt a kínai Pejcsing BG együtteséhez, amelynek edzésén leállt a szíve.

A játékost azonnal egy közeli kórházba szállították, de nem tudtak segíteni rajta.

„Emlékszem, mikor láttam az edzésen mosolyogni, tudtam, nagy baj már nem lehet a világban. Olyan játékos volt, akit mindenki szívesen látna a csapatában. Igazi harcos volt, a pályán és a magánéletben is, a legkeményebb futballista volt, akit valaha edzettem. Győztes volt, egy igazi győztes. Képtelen vagyok felfogni, ami történt” – mondta a BBC-nek McClaren, aki a holland Twenténél és a Newcastle-nél is dolgozott együtt a középpályással.

„Neki tényleg az volt az álma, hogy Kínában játszhasson, így ugyanis megfelelően tudott gondoskodni a szeretteiről. Mindenkinek segített, akinek csak tudott, rokonnak, ismerősnek, barátnak. Egy igazi óriás volt, sosem fogom elfelejteni, nyugodj békében, barátom!” – tette hozzá az angol edző.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
8 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35