Liverpool: végre megvan, aláírt a Romától érkező támadó

2017.06.22. 22:04
null
Jürgen Klopp legnagyobb fogása? (Fotó: Twitter/LFC)
Csütörtök este az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool bejelentette Mohamed Szalah érkezését. Az AS Roma támadója hosszú távú szerződést kötött új klubjával, amely nem közölte, pontosan hány évre írt alá.

 

A hetek óta zajló pletykaáradatnak véget vetett a Liverpool, pont került az egyiptomi támadó ügyének végére: a sikeres orvosi után csütörtökön aláírt, a brit sajtó szerint öt évre. A Liverpool ugyan nem közölte Szalah átigazolási díját, de egybehangzó sajtóhírek szerint a „vörösök” 37 millió fontot fizetnek – de bónuszokkal együtt elérheti a 44 millió fontot is – a Romának a 25 éves támadóért, aki ezzel a klub legdrágább igazolása lett (Andy Carroll 2011-ben 35 millió fontért érkezett).

„Nagyon izgatott vagyok és nagyon boldog. Mindent bele fogok adni, trófeát szeretnék nyerni a klubbal. A játékosok és az edzőnk is mindig a maximumot nyújtják, minden adott a győzelemhez” – mondta a Liverpool honlapjának Szalah.

A Baselben és a Chelsea-ben is megfordult támadó a legutóbbi két szezonban 65 bajnokin 29-szer volt eredményes a Roma színeiben. Az egyiptomi válogatottban 52-szer szerepelt, és szintén 29 gólt szerzett.

Szalah a 11-es mezszámot kapta új klubjában. Szerződtetését az alábbi rövid videóval jelentette be a Liverpool.



Legfrissebb hírek

Egyiptomi varázslat – Smahulya Ádám jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.23. 00:26

Szalah a szurkolókkal ünnepelte meg Új-Zéland legyőzését

Foci vb 2026
2026.06.22. 17:38

Mohamed Szalah az egyiptomi futballtörténelem egyik legszebb fejezetét írná meg hazájával

Foci vb 2026
2026.06.22. 06:08

Szalah vezérletével megtört Egyiptom vb-nyeretlensége – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:53

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32
Ezek is érdekelhetik