PL: Lehmann megerősítette, visszatér az Arsenalhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.05. 13:12
null
Jens Lehmann ismét az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések, Jens Lehmann visszatér a Premier League-ben szereplő Arsenalhoz, és a szakmai stáb tagja lesz – ezt a korábbi kapus erősítette meg.

 

„Igazak a hírek, valóban visszatérek az Arsenalhoz” – mondta Jens Lehmann a német Weltnek.

A 61-szeres válogatott kapus korábban két időszakban volt az „ágyúsok” játékosa: 2003 és 2008 között veretlenül nyert bajnoki címet a csapattal, és tagja volt a 2006-ban BL-döntőig menetelő gárdának – a fináléig vezető úton 852 percen keresztül őrizte meg a kapuját a góltól, ez máig a legjobb sorozatnak számít a legrangosabb európai kupában.

2011-ben az Arsenalt sújtó sérülésáradat (egyszerre három kapus dőlt ki) miatt visszatért rövid időre, sőt, az egyik bajnokin még védett is (a Blackpool ellen 3–1-re megnyert meccsen).

Lehmann – sajtóhírek szerint – nem kapusedzőként, hanem Arsene Wenger menedzser és Steve Bould másodedző mellett dolgozik majd a szakmai stábban.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik