Chelsea: a távozóban lévő Costától megvonják kétheti fizetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.14. 17:06
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea 300 ezer fontos pénzbüntetést rótt ki Diego Costára, amiért a játékos korábban nem jelent meg a csapat edzőtáborában. A fizetésmegvonásban alighanem a támadó legutóbbi nyilatkozata is közrejátszott.

Mint ismert, Antonio Conte, a Chelsea menedzsere még az előző szezon végén egy SMS-ben tudatta Diego Costával, hogy nem számít rá a továbbiakban. A játékos viszont nem tudott klubot váltani, így még mindig élő szerződése van a londoniakkal. Costa ennek ellenére nem jelent meg a csapat edzőtáborában, és jelenleg is Brazíliában tartózkodik.

A londoniaknál most telt be a pohár, ugyanis a Sky Sports forrásai szerint kétheti fizetésmegvonással, azaz 300 ezer fontnak (nagyjából 100 millió forintnak) megfelelő összeggel büntetik a csatárt.

A büntetésben bizonyára szerepet játszott Costa legutóbbi nyilatkozata, melyben kitálalt az olasz menedzser és a közte lévő feszültségről, kritizálta a londoni együttest, valamint kijelentette, hogy ha meg is büntetik, akkor sem tér vissza a Chelsea-hez. A klub lépett, már csak a játékoson van a sor.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
18 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik