Chelsea: Costa közleményben jelezte, nem tér vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 18:30
null
Costa határozott, búcsút int a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Chelsea futballistája, Diego Costa hivatalos közleményben tudatta, hogy nem tér vissza jelenlegi klubjához – annak ellenére sem, hogy a „kékek” visszavárják az edzésekre.

 

„Már eldöntöttem, hol szeretném folytatni, vissza akarok térni az Atlético Madridhoz. A Chelsea nem feltétlen akar elengedni, de hiszek benne, hogy a helyzetem hamarosan megoldódik, és visszatérhetek Spanyolországba” – írta Diego Costa.

A játékos jelenleg Brazíliában tartózkodik, és nem is áll szándékában visszamenni mindaddig, amíg nem rendeződik az ügye. Mint megírtuk, a támadó a Daily Mailnek adott hosszabb interjújában kitálalt az Antonio Conte és közte lévő feszültségről, kritizálta a londoni együttest, valamint kijelentette, hogy ha megbüntetik, akkor sem tér vissza a Chelsea-hez.

A „kékek” válasza sem késett sokat, 300 ezer fontos pénzbüntetést róttak ki Costára, amiért a játékos korábban nem jelent meg a csapat edzőtáborában. A fizetésmegvonásban alighanem az imént említett nyilatkozata is közrejátszott.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik