PL: a klubok megszavazták a rövidebb átigazolási időszakot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.07. 15:56
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek klubvezetői csütörtöki részvényesi ülésükön megszavazták, hogy a jövőben már a Premier League aktuális idényének rajtja előtt lezáruljon a szigetországi átigazolási időszak.  

A klubvezetők döntése értelmében jövő nyáron a bajnoki rajt előtti csütörtökön, helyi idő szerint 17 órakor zárul a szigetországi átigazolási időszak.

Mint ismert, az európai átigazolási időszak augusztus 31-én zárul, a mostani döntés értelmében a 2018–2019-es Premier League-idény előtt augusztus 9-ig tudnak majd a csapatok új játékost venni, míg eladni természetesen egészen a nyár végéig.

A szavazás nem volt titkos, és a pontos végeredmény nem ismert, de a szabályok értelmében a húsz klub közül legalább tizennégynek támogatnia kellett a változtatást.

Idén augusztus 31. volt a játékosvásárlások és -eladások határideje annak ellenére, hogy a bajnoki küzdelem már augusztus 11-én elkezdődött. Több játékos – például a bajnok Chelsea-ben szereplő Diego Costa, a Liverpoolban játszó Philippe Coutinho, vagy a Swansea korábbi labdarúgója, az Evertonhoz szerződő Gylfi Sigurdsson – azért nem lépett pályára az első fordulókban aktuális csapatában, mert arra várt, hogy klubja eladja. Ez volt a PL-klubok egyik fő érve is a változtatás mellett, hogy így a késői igazolások ne zavarják meg a csapatok munkáját.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik