Tottenham: Kane reagált a Real Madrid érdeklődésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.05. 10:37
null
Harry Kane a Real Madrid célkeresztjében (Fotó: AFP)
Harry Kane, a Tottenhamben futballozó, de a Real Madriddal szóba hozott támadó elmondta, nem zárja ki a távozás lehetőségét, ugyanakkor azt sem erősítette meg, hogy a közeljövően elhagyná jelenlegi klubját.

 

A 24 esztendős Kane zseniális formában van – a 2017–2018-as idényben eddig kilenc mérkőzésen összesen tizenegyszer volt eredményes a Tottenham színeiben, emellett kiosztott egy gólpasszt is.A csatár eredményes játékára felfigyelt a Real Madrid, amely sajtóhírek szerint 220 millió eurót sem sajnálna Kane-ért.

A madridiak érdeklődésével kapcsolatban természetesen megkérdezték az érintettet, ő azonban nem adott egyértelmű választ.

„Sohasem mondanám azt, hogy biztosan igen vagy nem – felelte Harry Kane arra a kérdésre, hogy játszana-e külföldön. – Nem zárok ki semmit. Ez olyan dolog, amit nem feltétlen szeretnék, de sohasem lehet tudni. Nagyon boldog vagyok a Tottenhamnél, meglátjuk, miként alakulnak a továbbiak.”

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
19 órája

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Henry olyan játékosnak adná az Aranylabdát, aki nem nyert semmit az előző idényben

Minden más foci
2026.09.10. 17:18

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56