Arsenal: elfertőződött a seb, kis híján amputálni kellett a sztár lábát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.03. 08:40
Rendkívül nehéz hónapokon, sőt, éven van túl Santi Cazorla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal spanyol válogatott középpályása.

A 32 éves Cazorla 2016 októberében szenvedett Achilles-ín-sérülést, ám felépülése során rengeteg probléma akadt, így azóta nyolcszor (!) kellett kés alá feküdnie.

Mint azt a középpályás a Marcának elárulta, a legutóbbi, nyolcadik műtét után a sebe elfertőződött, az orvosok azt sem zárták ki, hogy amputálni kell a remek futballista lábát. Cazorla elmondta, Achilles-ína mintegy nyolc centiméterrel rövidebb lett, s a sarka elkezdett üszkösödni.

A doktorok szerint Cazorla már azért is szerencsés, hogy egyáltalán még tud járni, a spanyol úgy vélekedett, szerencsés, ha még játszhat a jövőben.

Mindenesetre Cazorla csodával határos módon nem csak hogy járni tud – a kétszeres Európa-bajnok eldöntötte, 2018 elején szeretne visszatérni a pályára!

Arsene Wenger óvatosan fogalmazott játékosával kapcsolatban.

„Ami az első tapasztalatokat illeti, ezek pozitívak, de másfél éve nem futballozott. Még nem végez teljes értékű edzésmunkát, néhány meccsre szüksége lesz a tartalékok között. Ha minden jól megy, karácsony környékére teszem a folyamatot.”

Meghökkentő fotó Cazorla műtött lábáról – a játékosnak a karjából pótolták a bőrt a lábához, ezt egy tetoválás bánta

 




 

 

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:10

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43
Ezek is érdekelhetik