MU: Mourinho örülhet, Ibra, Pogba és Rojo is felépült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 21:07
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a Newcastle elleni angol bajnoki előtt a klub hivatalos televíziójának számolt be róla, hogy hosszú kihagyás után Marcos Rojo, Paul Pogba és Zlatan Ibrahimovic is visszatérhet a „vörös ördögök” keretébe.

Marcos Rojo és Zlatan Ibrahimovic egyaránt az előző szezonban, még áprilisban, az Anderlecht elleni Európa-liga-mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést. Akkor úgy tűnt, egyikük sem léphet már pályára 2017-ben, ám Mourinho elmondása szerint mindketten fantasztikus munkát végeztek, így a Newcastle ellen ott lesznek a keretben.Marcos Rojo és Zlatan Ibrahimovic egyaránt az előző szezonban, még áprilisban, az Anderlecht elleni Európa-liga-mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést. Akkor úgy tűnt, egyikük sem léphet már pályára 2017-ben, ám Mourinho elmondása szerint mindketten fantasztikus munkát végeztek, így a Newcastle ellen ott lesznek a keretben.

Rojo egyébként szerdán már játszott az MU U23-as csapatában: az argentin védő a Premier League International Cup nevű sorozatban kapott egy félidőt az Athletic Bilbao ellen.

Paul Pogba szeptember közepén, a Basel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg, és vele kapcsolatban is olyan hírek jelentek meg, hogy idén már nem léphet pályára. Ezzel szemben a portugál menedzser most elárulta, hogy Ibrahimovichoz és Rojohoz hasonlóan akár ő is pályára léphet a Newcastle ellen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Szombat
13.30:
Arsenal–Tottenham Hotspur (Tv:Spíler Tv)
16.00:AFC Bournemouth–Huddersfield Town
16.00:Burnley–Swansea City
16.00:Crystal Palace–Everton
16.00:Leicester City–Manchester City (Tv:Spíler Tv)
16.00:Liverpool–Southampton
16.00:West Bromwich Albion–Chelsea
18.30:Manchester United–Newcastle United (Tv:Spíler Tv)
Vasárnap
17.00:Watford–West Ham United(Tv:Spíler Tv)
Hétfő
21.00:Brighton & Hove Albion–Stoke City

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik