PL: büntetés nélkül megúszták a manchesteriek a dulakodást

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 21:29
A Manchester United és a Manchester City csapatát sem büntette meg az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a városi rangadót követő dulakodás miatt.

Az FA csütörtöki közleménye szerint a klubok beszámolói és a független szemtanúk vallomásai alapján döntöttek úgy, hogy nem szankcionálnak.

A listavezető City december 10-én 2–1-re győzött a United otthonában. A brit sportsajtó információi szerint a lefújás után a vesztes hazaiak vezetőedzője, José Mourinho összeszólalkozott az ellenfél játékosaival, mert nehezményezte, hogy hangosan ünneplik sikerüket az öltözőfolyosón. Miután ezt szóvá tette, tejjel és vízzel lelocsolták.

A vendégcsapatból az egyik edző, Mikel Arteta meg is sérült, felszakadt a szemöldöke.
Mivel a tömegjelenet idején Michael Oliver játékvezető a saját öltözőjében tartózkodott, az incidensről nem tudott jelentést tenni a beszámolójában.

Mourinho egyébként a lefújást követő sajtótájékoztatón kritizálta a bírót, emiatt az FA most figyelmeztette, hogy a következő ilyen eset után fegyelmi eljárást indítanak ellene.

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
5 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
17 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
20 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik