PL: „Csodára lenne szükség, hogy utolérjék a Man. Cityt”

MTI MTIMTI MTI
2017.12.22. 13:23
Christian Eriksen szerint rendkívül csekély az esély arra, hogy ne a Manchester City nyerje meg az angol labdarúgó-bajnokságot.

„Azt gondolom, több mint csodára lenne szükség ahhoz, hogy utolérjék a Cityt. Mi megpróbálunk magunkra figyelni és jobb pozícióba kerülni, mint amilyenben most vagyunk" – nyilatkozta az előző szezonban második, most azonban csak hetedik helyen álló Tottenham Hotspur középpályása.„Azt gondolom, több mint csodára lenne szükség ahhoz, hogy utolérjék a Cityt. Mi megpróbálunk magunkra figyelni és jobb pozícióba kerülni, mint amilyenben most vagyunk" – nyilatkozta az előző szezonban második, most azonban csak hetedik helyen álló Tottenham Hotspur középpályása.

A Manchester City 18 fordulót követően veretlenül – a második Manchester United előtt 11 pontos előnnyel – vezeti a Premier League-et, és legutóbb éppen a Tottenhamet ütötte ki 4–1-re.

„Korábban bizonyítottuk, hogy sokkal jobb teljesítményre is képesek vagyunk. Most a Burnley ellen készülünk, amely előttünk áll, tehát csúcsformára lesz szükségünk” – jegyezte meg a 25 éves dán Eriksen.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
5 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00