PL: veszélybe kerülhet a manchesteri rangadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.09. 11:45
null
Akár egy hónappal is tolódhat a United és a City derbije (Fotó: AFP)
A hatóságok heves havazást jósolnak a december 10-én, vasárnap rendezendő Manchester United–Manchester City városi rangadóra. Az is elképzelhető, hogy emiatt elhalasztják a Premier League 16. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését.

 

A találkozónak otthont adó Old Trafford stadion ugyan fel van szerelve a pályát alulról fűteni képes berendezéssel, azonban a szurkolók biztonsága és a közlekedésben kialakuló esetleges fennakadások miatt nem kizárt, hogy máskor rendezik meg az összecsapást.

A Met Office nevű meteorológiai szolgálat szakértői megemelték az előzetesen kiadott figyelmeztetési szintet – szerintük akár 20 cm-es hóréteg is kialakulhat.

Manchester környékén vasárnap 16 és 18 óra között várható a legintenzívebb havazás, a United és a City meccse éppen ebben az időintervallumban, 17.30-kor kezdődik…

Bár a hatóságok szerint a belvárosban könnyebben megbirkóznak majd a hóval, ha ez esetleg mégsem sikerülne, és el kellene halasztani a meccset, az akár egy hónappal is késleltethetné a riválisok összecsapását, hiszen mindkét csapat be van táblázva az év végére.

Arról nem is beszélve, hogy a „vörös ördögök” sztárja, Paul Pogba addigra letölthetné eltiltását…

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
17.30:
Manchester United–Manchester City (Tv: Spíler Tv)

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
18 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik