Gyász: elhunyt a korábbi ötszörös angol válogatott támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.15. 15:53
Ötvenkilenc évesen elhunyt Cyrille Regis, a West Bromwich Albion korábbi ötszörös angol válogatott támadója. Az egykori csatár vasárnap szívrohamot kapott, életét már nem tudták megmenteni.

Regis 1977 és 1984 között szerepelt a West Bromban, amelynek színeiben 297 mérkőzésen 112 találatot jegyzett. Innen a Coventryhez szerződött, amellyel 1987-ben FA-kupát nyert. „Egy igazi úriember és legenda volt, nagyon fog hiányozni. Együttérzésünket fejezzük ki családjának és szeretteinek” – írta hivatalos oldalán az angol szövetség (FA). „Egy igazi úriember és legenda volt, nagyon fog hiányozni. Együttérzésünket fejezzük ki családjának és szeretteinek” – írta hivatalos oldalán az angol szövetség (FA).

„A West Bromwich Albion megdöbbenve tudatja, hogy elhunyt a klub történetének egyik legnagyszerűbb játékosa, Cyrille Regis. Támadójátékával új szemléletet hozott a klubhoz. A rasszizmus elleni harc egyik szimbólumává vált Nagy-Britanniában a ’70-es években. Hátrahagyta két gyermekét és három unokáját" – olvasható a WBA közleményében.

Regis 1958 februárjában született Francia Guyanában, ötéves volt, amikor családjával Londonba költözött. Profi karrierje befejezése után játékosügynökként dolgozott.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48

Gyász: elhunyt az 1958-as osztrák vb-csapat utolsó tagja

Minden más foci
2026.06.21. 13:25

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik