PL: egy mondatot mondott az új igazolás, szétszedik miatta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.27. 18:42
Mint arról beszámoltunk, Joao Mário a szezon végéig kölcsönben a West Ham Unitedben folytatja pályafutását, és már a stílusos bemutatásával magára vonta a figyelmet. Ez azonban csak a kezdet volt…

A 31-szeres portugál válogatott futballista az Intertől szerződött Londonba, ám nagyon úgy tűnik, nem igazán nézett utána annak, hová is igazol, ugyanis a mindössze 3 másodperces bemutatkozó-videójában rögtön hibázott egy nagyot, amivel egyszerre szórakoztatta és húzta fel a West Ham drukkereit. nem igazán nézett utána annak, hová is igazol, ugyanis a mindössze 3 másodperces bemutatkozó-videójában rögtön hibázott egy nagyot, amivel egyszerre szórakoztatta és húzta fel a West Ham drukkereit.

A londoni együttes egyik beceneve a „The Irons”, azaz, nyersfordításban „Vasak”.

Ez a klub alapításához köthető: az 1800-as évek végén, az akkor még amatőr együttesben, a vas- és hajógyár dolgozói futballoztak.

Ezt a becenevet akarta használni Joao Mário is, ám nem nagyon jött össze neki. Helyette az alábbi mondat hagyta el a száját, mikor először felhúzta a West Ham mezét:

„Come on, Wires!”

Ezt leginkább úgy lehetne fordítani, hogy „Hajrá, Vezetékek!” – aminek az égvilágon semmi értelme.
Joe on Twitter

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
18 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11