Arsenal: Nem az én döntésem volt, hogy most távozzak – Wenger

2018.04.25. 14:47
Az idény végén az Arsenaltól távozó Arsene Wenger sajtótájékoztatót tartott csapata Atlético Madrid elleni Európa-liga-elődöntője előtt, és több meglepő válasza is volt a francia menedzsernek.

„Wenger az őszinteség és a becsületesség mintaképe, ezért vagyok meggyőződve arról, hogy valójában nem lemondott, hanem igazából menesztették” – mondta korábban Ian Wright, az „ágyúsok” legendája. „Wenger az őszinteség és a becsületesség mintaképe, ezért vagyok meggyőződve arról, hogy valójában nem lemondott, hanem igazából menesztették” – mondta korábban Ian Wright, az „ágyúsok” legendája.

És úgy tűnik, igaza volt.

„Nem az én döntésem volt, hogy most távozzak. Minden mást erről a témáról már elmondtam…” – mondta az újságírók legnagyobb meglepetésére Wenger, akinek 68 évesen eszébe sem jut a nyugdíj.

Wenger még nem akart menni… (Fotó: AFP)
Wenger még nem akart menni… (Fotó: AFP)

„Egyelőre végzem a munkámat, ahogy eddig is tettem, és megpróbálom felkészíteni a csapatot a legjobb tudásom szerint. Hogy mi lesz az idény végén, azt még nem tudom. Egy biztos, ezek után is dolgozni akarok!” – tette hozzá Wenger, akitől megkérdezték, mit szólna, ha Luis Enrique váltaná őt a kispadon.

„Nagyra tartom őt, remek edző, de ennél többet nem szeretnék a témáról beszélni, mert nem akarok senkit befolyásolni.”

Az angolok szerint ezzel Wenger arra tett nem túl finom célzást, hogy semmilyen beleszólása nincs abba, ki lesz az utódja az Arsenalnál.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
51 perce

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
Tegnap, 7:42

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55