Man. City: a CAS döntött az átigazolási kizárásról

2018.04.17. 19:43
null
Örülhetnek a Citynél, ezúttal megúszták a büntetést (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Manchester Citynek adott igazat az argentin Vélez Sarsfielddel szemben, így az angol bajnok megússza a kizárást az átigazolási piacról.

 

Az ügy maga 2015-re nyúlik vissza, amikor Benjamín Garré két hetet Manchesterben töltött próbajátékon a klub engedélye nélkül. A Vélez állítása szerint a City már akkor megpróbálta elcsábítani a fiatal labdarúgót, amikor még csak 15 esztendős volt, ami egyértelműen szembemegy a FIFA fiatalkorúak átigazolásaira vonatkozó szabályzatával.

A manchesteriek tagadták, hogy megszegték volna a szabályokat. A klub közölte, hogy az argentin játékosnak olasz útlevele is volt, így nyílt lehetőség rá, hogy a 16. születésnapja után csatlakozzon a csapathoz, miután semmilyen szerződésben nem állt a Vélezszel. A FIFA éppen erre hivatkozva az angoloknak adott igazat, és bár a Vélez utána a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, a kimenetel ugyanaz lett. Bár fellebbezésre van lehetőség, nem valószínű, hogy a CAS megváltoztatná a döntését.

A Manchester City átigazolási piacon való tevékenysége nem először okoz bonyodalmat: a klub 2019-ig nem igazolhat 18 év alatti játékost, ráadásul 300 ezer fontos bírságot is kellett fizetnie. Ugyanis egy 11 és egy 15 éves akadémista leigazolásánál megszegte a liga szabályait – szülői beleegyezés nélkül „tárgyalt” a két ifjonccal, ráadásul úgy, hogy mindkettejüknek volt klubja akkoriban.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35