Man. City: „Mindenben megegyeztek, de Luis Enriquének Arda Turan kellett”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.08. 11:49
null
Másként is alakulhatott volna... (Fotó: Twitter)
Ilkay Gündogan 2015 nyarán nagyon közel állt ahhoz, hogy az FC Barcelonához szerződjön, ám a katalánok akkori vezetőedzője, Luis Enrique inkább Arda Turan mellett tette le a voksát – árulta el Bayram Tutumlu FIFA-játékosügynök.

 

„Arda Turan előtt a Barcelona mindenben megegyezett Gündogannal. Ott volt azonban Luis Enrique, akinek Arda Turan kellett. Pedig még a Barcelona elnökével is beszéltem” – mondta Gündogan ügynöke a török Spor Mynetnek.

A Manchester City középpályása korábban maga is elárulta, hogy közel állt a katalánokhoz, akik végül Luis Enrique kérésére az Atlético Madrid játékosát választották. A többi már ismert: a török futballista nem tudott alapemberré válni a Barcánál, adós maradt az igazán jó teljesítménnyel, és tavaly nyáron visszatért a hazájába, míg a (szintén török nemzetiségű) német válogatott Gündogant a Manchester City szerezte meg 2016-ban, potom 30 millió euróért.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik