PL: az angol klubok kevesebbet adnának az ügynököknek

MTI MTIMTI MTI
2018.04.13. 15:55
Az angol élvonalban szereplő labdarúgóklubok vezetői jelentősen csökkentenék a játékosügynökök jutalékait.

A Sky Sports beszámolója szerint a téma napirenden lesz a Premier League pénteki közgyűlésén is. A kluboknak, a professzionális labdarúgók szövetségének, valamint az edzők szervezetének illetékeseiből álló munkacsoport májusban teszi közzé ajánlásait, amelyeket egy évig tartó vizsgálatok előztek meg.

Megállapításuk szerint 2015-ben még csak 518 játékosügynök tevékenykedett Nagy-Britanniában, számuk azonban mára 1800-ra nőtt, és tevékenységük egyre inkább arra összpontosít, hogy a fiatal játékosokat az ügynökségeikhez csábítsák.

Az angol szövetség múlt szerdán hozta nyilvánosságra, hogy rekordszintre emelkedtek az ügynöki jutalékok az élvonalban tavaly február 1. és idén január 31. között. A klubok 211 millió fontot (75 milliárd forint) fizettek a játékosok átigazolásánál közreműködő menedzsereknek, ez 37 millióval több, mint egy évvel korábban.

A Sky Sports úgy fogalmaz, évekkel ezelőtt az ügynökök átlagosan az üzlet öt százalékát kapták, ez később tízre nőtt, manapság viszont egyszerűen csak mondanak egy számot.

Korábban a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) elnöke, Gianni Infantino és Aleksander Ceferin is ígéretet tett, hogy vizsgálják a növekvő menedzseri jutalékok kérdését. A világ legbefolyásosabb ügynökei jövő pénteken tárgyalnak a FIFA illetékeseivel.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
15 órája

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31