PL: Budapesten fürdőzött az angol válogatott csatár

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 19:43
null
Andy Carroll aláírta a Newcastle-mezt – 2011-ig nevelőklubját erősítette
Villámlátogatást tett Budapesten Andy Carroll, a West Ham United angol válogatott labdarúgója, aki a rehabilitációja utolsó fázisának szánta a magyar túrát.

A támadó a januárban elszenvedett bokasérülése után készen áll a visszatérésre, de valahol azt olvasta, a magyar gyógyvizek jótékony hatással vannak a sérülésekre, úgyhogy iderepült, s a csütörtököt a Széchenyi gyógyfürdőben töltötte.

Mivel már szerda este megérkezett, leugrott a Champs Pubba, hogy megnézze korábbi csapata, a Liverpool BL-mérkőzését.

A szintén ott időző angol drukkerek persze azonnal felismerték, Carroll azonban nem bánta, készségesen fényképezkedett mindenkivel, sőt, még egy mezt is dedikált a sportkocsma falán.

Úgy tudjuk, tetszett neki Budapest, úgyhogy remélhetőleg visszatér.

Takács Ákos, a Champs Pub üzletvezetője örömmel fogadta az angol csatárt
Takács Ákos, a Champs Pub üzletvezetője örömmel fogadta az angol csatárt

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

PL: tovább éledezik a West Ham, amely esélyt sem adott a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2026.01.24. 15:34

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Fordított a Forest, egyre nagyobb bajban a már tíz bajnoki óta nyeretlen West Ham

Angol labdarúgás
2026.01.06. 23:00

Húsz fordulót kellett rá várni, de a Wolverhampton megszerezte első győzelmét a bajnokságban

Angol labdarúgás
2026.01.03. 18:11

AC Milan: bejelentették a Londonból érkező csatárt

Olasz labdarúgás
2026.01.02. 14:49
Ezek is érdekelhetik