Chelsea: ha Conte marad, az MU elviheti Williant – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.21. 12:09
null
Willian megsértődött Conte döntése miatt (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint a Manchester United a nyáron megpróbálja szerződtetni a Chelsea-ben futballozó Williant.

 

Az angol médium úgy tudja, hogy Willian mindenképpen távozni szeretne a nyáron, ha Antonio Conte marad a menedzser. A brazil válogatott szélső a Manchester United ellen megnyert FA-kupa-döntőben csak a 91. percben lépett pályára – Eden Hazard-t váltotta –, és a finálé után hangot adott elégedetlenségének azzal, hogy kitakarta a csapatképről Contét. A 29 éves játékos a meccs után sem volt hajlandó interjúkat adni, a szurkolók viszont a Twitteren Conte védelmére keltek, a „gyerekes hozzáállású” Williant pedig inkább eladnák.

A Chelsea futballistáinak szavazatai alapján a szezon legjobbjának megválasztott játékos már korábban is összeszólalkozott Contéval, akinek jövője kétséges a klubnál – és a hírek szerint éppen ezen múlhat a brazil maradása.

Willian – akinek két év van hátra a jelenlegi szerződéséből – 2013-as Londonba szerződése óta 236 mérkőzésen 44 gólt szerzett a Chelsea színeiben.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05