MU: Miért mindig Lukaku? Hát ezért! – Mourinho

2018.05.05. 10:17
null
Mourinho megindokolta, miért favorizálja Lukakut (Fotó: AFP)
Nem a legjobb formáját nyújtotta a tegnapi, Brighton elleni Premier League-találkozón a Manchester United. A „vörös ördögök” menedzsere, José Mourinho a meccset követően kitért arra, hogy mi az összefüggés a vereség és Romelu Lukaku hiánya között.

 

José Mourinhót sok kritika érte az utóbbi időben, amiért elsősorban Romelu Lukakunak biztosít játéklehetőség a támadók közül. A belga játékos a Premier League idei szezonjában 30 meccsen is végigjátszotta a 90 percet, és 16 gól is fűződik a nevéhez. A múlt hétvégi, Arsenal elleni találkozón azonban bokasérülést szenvedett, így tegnap, a Brighton ellen Marcus Rashford és Anthony Martial kezdett elöl – ugyanis még a januárban igazolt Alexis Sánchez sem volt bevethető sérülés miatt.

A találkozó nem alakult túl jól a United számára, ugyanis 1–0-ra kikapott a Brighton & Hove Albion otthonában. Mourinho a vereséget a meccs utáni nyilatkozatában többek között Lukaku hiányával indokolta.

„Az elmúlt tíz hónapban folyamatosan megkérdezik tőlem, hogy miért mindig Lukaku játszik, míg más játékosok nem kapnak lehetőséget arra, hogy bekerüljenek a kezdőcsapatba, mások pedig csak a kispadon ülnek. Most már látszik, hogy miért van ez így" – indokolta korábbi döntéseit a tréner.

A Premier League 2017–2018-as szezonjából két meccs van még hátra az MU számára, a „vörös ördögök” előbb a West Ham United otthonába látogatnak, majd a Watfordot fogadják. Mourinho csapatára azonban még vár az FA-kupa döntője is május 19-én, amelyben a gárda a Chelsea-vel mérkőzik meg. A portugál menedzser reméli, hogy addigra Lukaku és Alexis Sánchez is bevethető lesz.

Mourinho nyilatkozata a tegnapi vereséget követően (Lukakuról az 1. perc után beszél):

 

Jose Mourinho: Why Always Lukaku? - Man United 0-1 Brighton - Post Match Interview!

Jose Mourinho: Why Always Lukaku? - Man United 0-1 Brighton - Post Match Interview! Reporting all the latest news 24/7 regarding Manchester United. Pre & Post Match Interviews, Manager & Players Press Conference, Exclusive Interviews, Post Match Analysis, Behind The Scenes, Documentaries, Pre Season, Funny Compilations & Much More!



 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
6 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
15 órája

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08
Ezek is érdekelhetik