MU: Nem ünnepeljük meg, de boldogok vagyunk – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.11. 08:05
null
José Mourinho és a West Hamet irányító David Moyes kézfogása a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a West Ham United elleni csütörtöki döntetlennel biztossá vált, hogy a Manchester United végez az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier Legaue) második helyén. Ez az MU legjobb helyezése a 2013-as bajnoki cím óta, José Mourinho menedzser mégsem ünnepel.

 

„Ennél a klubnál nem szokás megünnepelni a második helyet, mindazonáltal boldogok vagyunk, mert néhány hónappal ezelőtt felmértük, hogy a bajnoki cím megszerzése lehetetlen, célnak maradt a második hely, s azt el is értük” – fogalmazott a londoni mérkőzés után José Mourinho.

„Nagyon fontos a négybe kerülés, de természetesen jobb érzés másodikként végezni, mint negyedikként, és jobb a hónapokon át birtokolt második helyet megőrizni tudni, mint elveszíteni. Szerintem megérdemeljük a második helyet, amely azért nem olyan rossz pozíció, ha figyelembe vesszük, melyik bajnokságban és mekkora csatában szereztük meg.”

Az MU a 2013-as bajnoki cím után sorrendben a 7., a 4., az 5. és a 6. helyen fejezte be a Premier League küzdelmeit.

EMLÉKEZTETŐ

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 31. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSE

West Ham United–Manchester United 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 37 31 4 2 105–27 +78 97
2. Manchester United 37 24 6 7 67–28 +39 78
3. Tottenham 37 22 8 7 69–32 +37 74
4. Liverpool 37 20 12 5 80–38 +42 72
5. Chelsea 37 21 7 9 62–35 +27 70
6. Arsenal 37 18 6 13 73–51 +22 60
7. Burnley 37 14 12 11 35–37 –2 54
8. Everton 37 13 10 14 43–55 –12 49
9. Leicester City 37 12 11 14 52–55 –3 47
10. Newcastle 37 11 8 18 36–47 –11 41
11. Crystal Palace 37 10 11 16 43–55 –12 41
12. Bournemouth 37 10 11 16 43–60 –17 41
13. Watford 37 11 8 18 44–63 –19 41
14. Brighton & Hove Albion 37 9 13 15 34–50 –16 40
15. West Ham 37 9 12 16 45–67 –22 39
16. Huddersfield Town 37 9 10 18 28–57 –29 37
17. Southampton 37 7 15 15 37–55 –18 36
18. Swansea 37 8 9 20 27–54 –27 33
19. West Bromwich Albion 37 6 13 18 31–54 –23 31
20. Stoke City 37 6 12 19 33–67 –34 30

 

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08
Ezek is érdekelhetik