Anglia: fontos változás a menedzserek és játékosok fegyelmezésében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.31. 21:18
null
Az új szezontól Michael Oliver lappal is fegyelmezheti Jürgen Kloppot (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) döntésének értelmében a 2018–2019-es szezontól a menedzserek is részesülhetnek sárga lapos figyelmeztetésben, valamint kiállításban.

 

A labdarúgás nemzetközi szabályalkotó testületétől (IFAB) eredő kezdeményezés kiterjed a Premier League-en kívül az alacsonyabb profi osztályokra, illetve a kupasorozatokra is, mindezt azzal a céllal, hogy javítsanak a menedzserek magatartásán.

A lapok ugyanúgy működnek, mint a játékosok esetében, vagyis a második sárga lapot begyűjtő szakembereket kiállítják, azaz elküldik a kispadtól, illetve néhány esetben (a játékvezetővel való nem megfelelő beszéd, szarkasztikus taps, a vizesüveg/egyéb tárgy elrúgása, belépés az ellenfél kispadjának technikai zónájába, konfliktus a szurkolókkal) azonnali piros lap is felmutatható.

Amennyiben egy menedzser négy sárga lapot gyűjt össze, akkor egy meccsre szóló eltiltásban részesül, nyolc sárga esetén két, tizenkettőnél három találkozót kell kihagyni, míg 16-nál az FA fegyelmi bizottságával kell szembenéznie az illetőnek.

Ami a futballistákat illeti, az eddig megszokottakkal ellentétben innentől adott versenysorozatra vonatkozó eltiltások lesznek. Hogy példával is szemléltessük: egy Premier League-találkozón kiállított játékos a soron következő FA-kupa-mérkőzésen pályára léphet, mert az eltiltás kizárólag a bajnokikra vonatkozik – s ez természetesen fordítva is igaz.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
3 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38