Arsenal: Még igazolhatunk, ha... – Unai Emery

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 20:19
null
Mindenki figyelmesen hallgatja Emery utasításait (Fotó: arsenal.com)
Az elmúlt két hét óta már Unai Emery vezetésével készül az új szezonra az Arsenal, amely szombaton játssza az első felkészülési mérkőzését. A baszk nemzetiségű szakember a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón első benyomásairól, az átigazolásokról és egyik játékosáról is beszélt.

 

Nem tétlenkedik Emery érkezése óta az Arsenal, amely már bejelentette Stephan Lichtsteiner, Bernd Leno, Szokratisz Papasztathopulosz, Lucas Torreira és Mattéo Guendouzi szerződtetését. A londoniak új vezetőedzője (Arsene Wengerrel ellentétben nem menedzseri pozícióba nevezték ki a 46 esztendős szakembert) elégedett a klub átigazolási politikájával, és nem zárja ki, hogy nem lesz több érkező az augusztus 9-ei zárásig – igaz, az ellenkezőjét sem.

„Alapesetben a klubok nem zárják be az ajtót az új igazolások előtt. Jelen állás szerint a keret megfelelő, készen van, talán még igazolhatunk, ha nagy lehetőség adódik előttünk, de egyébként a klub nagyszerű munkát végzett ilyen téren. A fiatalok közül néhányan velünk maradnak, másokat kölcsönadunk” – mondta Emery, aki a Steven Nzonzi szerződtetéséről szóló pletykákra reagálva válaszolva elárulta, jól ismeri a középpályást, ám nem tettek ajánlatot érte.

A sajtótájékoztatón szóba került Aaron Ramsey sorsa is: a walesi futballistának 2019 nyarán jár le a megállapodása, és még nem sikerült megegyezni vele a hosszabbításról.

„Nagyon elégedett vagyok vele. Minden edzésen olyan hozzáállással veti bele magát a munkába, amit szeretnék. Szívesen dolgozom vele, az új szerződésével kapcsolatban pedig elmondtam a megfelelő embereknek, hogy a szememben fontos játékosa a csapatnak.”

Emery a személyes céljait illetően leszögezte, hogy ismét versenyképes klubbá szeretné tenni az Arsenalt.

„Győzni akarok. A teljesítmény, a támadáson, a védekezésen való dolgozás, a versenyképesség, mind nagyon fontos szempontok. Az elsődleges célom, hogy napról napra jobbak legyünk, kemény munkával, megvalósítva az ötleteimet. A rendszer nem a legfontosabb, ami lényegesebb, hogy versenyképes csapatunk legyen.”

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik