Chelsea: itt a vége, Conte távozott a klubtól – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.13. 11:21
null
Már nem Antonio Conte a Chelsea menedzsere (Fotó: AFP)
Amiről csütörtökön még csak sajtóhírként számolhattunk be, az mára megerősítést nyert: az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy már nem Antonio Conte a gárda menedzsere.

 

Mint megírtuk, a 49. életévét július végén betöltő szakember többször is összeveszett a vezetőséggel, az átigazolási politikában és más területeken sem egyeztek a véleményeik, a média szerint ez adta meg a végső lökést az elváláshoz.

Antonio Conte utódját hamarosan bejelenthetik, ő minden bizonnyal a Napolit elhagyó Maurizio Sarri lesz, akivel kapcsolatban a nápolyiak elnöke, Aurelio De Laurentiis a napokban elárulta, hogy nagyon közel állnak a megállapodáshoz az angol klubbal.

Conte a 2016-os Európa-bajnokság után távozott az olasz válogatottól, és vette át a Chelsea irányítását, amellyel első szezonjában rögtön bajnoki címet nyert. Második idénye már nem sikerült ilyen jól, s bár az FA-kupát elhódította a londoni együttes, a bajnokságban csak az ötödik helyen végzett, így lecsúszott a Bajnokok Ligájáról.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
14 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
20 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24