PL: A Tottenham nagyobb klub, mint a PSG – Lucas Moura

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.31. 16:07
null
Lucas Moura kicsit fájlalta, hogy távozik Párizsból, de eljött az ideje a váltásnak (Fotó: AFP)
Lucas Moura, a Premier League-ben szereplő Tottenham brazil támadója úgy véli, jelenlegi munkáltatója nagyobb klub, mint korábbi csapata, a Paris Saint-Germain.

 

A 26. születésnapját augusztus 13-án ünneplő szélső fél éve igazolt a párizsi együttestől a londoniakhoz, mintegy 28 millió euróért cserébe.

Elmondása szerint kicsit szomorú volt a klubcsere miatt, hogy otthagyta a barátait a PSG-nél, de úgy érzi, eljött a váltás ideje.

Neymarral kapcsolatban hozzátette: „imádom őt, nagyon jó és közeli barátságban állunk. Egy kicsit szomorú volt elhagyni őt és Párizst, mert nagyon szerettem az ottani életet.”

„Ugyanakkor öt évet eltöltöttem ott, és új kihívásra volt szükségem
– mondta a brazil támadó. – Másik bajnokságban akartam játszani, és jött egy óriási lehetőség, hogy a világ legjobb ligájában szerepeljek.”

„A Tottenham óriási klub, szervezetileg valószínűleg még a Paris Saint-Germainnél is nagyobb. Ez lenyűgözött a gárdával kapcsolatban és örömmel jöttem ide” – vélekedett Lucas Moura, aki eddig csupán 11 alkalommal jutott szóhoz új együttesében, de biztos benne, hogy a nyári felkészülés után megvetheti a lábát a gárdában.

„Készen állok, hogy a legjobbamat nyújtsam, mert egy egész felkészülést végigcsinálok a csapatnál. Ez fontos, mert ez a hely eltér a korábbitól, a Premier League nagyon kemény bajnokság, úgyhogy most jobban készen állok majd, hogy megmutassam, mit is tudok” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
4 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45