PL: az Everton bejelentette potenciális rekordigazolását

Vágólapra másolva!
2018.07.25. 09:32
null
Richarlisontól sokat várnak az Evertonnál (Fotó: evertonfc.com)
A korábbi értesüléseknek megfelelően az Everton bejelentette Richarlison átigazolását a Watfordtól.

 

A Marco Silva által nagyra tartott 21 esztendős futballistáért – a Watfordhoz is a portugál tréner vitte, és most az Everton is az ő kérésére szerződtette – klubrekordot jelentő 50 millió fontot (56 millió euró) fizethetnek a liverpooli kékek: 35 milliót azonnal, és további 15-öt bizonyos feltételek teljesülése esetén. A brazil a tavaly nyáron szerződtetett Gylfi Sigurdsson rekordját (45 millió font) döntheti meg.

A támadósor bármelyik részén, elsősorban a szélén bevethető Richarlisont – aki öt évre írt alá új klubjához – tavaly nyáron szerezte meg a Watford 11 millió fontért. A brazil utánpótlás-válogatott futballista nagyszerűen kezdett új csapatában, novemberre azonban kipukkadt, szezonbeli utolsó gólját ekkor szerezte. Ezt követően csak egy gólpasszra futotta tőle decemberben, az idényt öt góllal és öt gólpasszal zárta.



Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
6 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
8 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
20 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
23 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17
Ezek is érdekelhetik