MU: a bulvársajtó szerint Mourinho a távozásáról beszélt

Vágólapra másolva!
2018.08.24. 12:11
null
Arról írnak, hogy a menedzser a barátainak beszélt a problémákról, frusztrált a kialakult helyzet miatt (Fotó: AFP)
Az angol bulvársajtó szerint az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United menedzsere, José Mourinho kész otthagyni jelenlegi állását.

 

A The Mirror szerint a portugál mester a barátainak beszélt a lehetséges távozásról. Mourinho állítólag egyre frusztráltabb az elmaradt átigazolások és a csapat vártnál gyengébb teljesítménye miatt. Illetve az sem könnyíti meg a dolgát, hogy nem kapja meg a vezetőségtől a megfelelő támogatást.

A cikk szerint a klub ügyvezető alelnökével, Ed Woodwarddal is megromlott a kapcsolata, mivel a vezetőség nem volt hajlandó nagy összegeket áldozni a védelem közepének megerősítésére. Mourinho állítólag Toby Alderweireldet (Tottenham), és Harry Maguire-t (Leicester) is szívesen szerződtette volna, de nem kapta meg a vezetőségtől a megfelelő anyagi támogatást. Ami nem is annyira meglepő, azok után, hogy Mourinho az eddigi két éve alatt nem keveset, majd’ 390 milliót költött transzferekre

A szurkolók egy része már most menesztené a portugált, gyűjtést szerveznek, hogy állni tudják Mourinho 12 millió fontos „fájdalomdíját”, amit az elküldése esetén kellene kifizetnie a klubnak.

A „vörös ördögök” hétfőn a Tottenhamet látják vendégül a Premier League 3. fordulójában, azon a meccsen kellene javítaniuk a legutóbbi, Brighton elleni 3–2-es vereséget követően.

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
23 órája

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58
Ezek is érdekelhetik