Pool: szétszedték a tetoválása miatt, kiderült, más sztorija van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 17:39
Mint arról beszámoltunk, az angol Premier League-ben szereplő Everton bejelentette a francia balhátvéd, Lucas Digne szerződtetését, és a Barcelonától érkező játékost szétszedték a Liverpool drukkerei a tetoválása miatt. Ám most a játékos reagált, és kiderült, nem volt igazuk a szurkolóknak…

Digne mellkasán ugyanis egy „I Never Walk Alone” feliratú tetoválás díszeleg, amit már nem olyan nehéz kapcsolatba hozni az Everton városi riválisának számító Liverpool „You'll Never Walk Alone” kezdetű indulójával.

ESPN UK on Twitter

A francia azonban most reagált, és közölte, az égvilágon semmi köze a tetoválásának a Liverpoolhoz.

ESPN UK on Twitter

A francia azonban most reagált, és közölte, az égvilágon semmi köze a tetoválásának a Liverpoolhoz.

„A futballal semmi kapcsolata a feliratnak. Három, talán négy éves lehettem, mikor a szüleimtől kaptam egy nyakláncot, amelyen ez a szöveg szerepelt, ezért tetováltattam később magamra ezt. De megértem a Liverpool drukkereit, biztos, haragszanak rám, mert kétszer is nemet mondtam a csapatuknak…” – vágott vissza keményen Digne.

És ezzel vélhetően máris belopta magát az Everton-szurkolók szívébe…

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09
Ezek is érdekelhetik