Premier League: a Vidivel is találkozhat az új City-igazolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.10. 07:54
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint már csak a hivatalos bejelentés van hátra, azaz gyakorlatilag eldőlt, hogy a Manchester City a skót Celticnek adja kölcsön a napokban szerződtetett fiatal ausztrál labdarúgót, Daniel Arzanit.

A City már a szerződtetéskor jelezte, hogy tapasztalatszerzés végett kölcsönadja az Iránban született 19 éves szélsőt, akit Brendan Rodgers, a Celtic menedzsere – mint nyilatkozatából kiderült – tárt karokkal vár.

„Reménykedünk az érkezésében. Az utolsó világbajnoki meccse óta nem nagyon csinált semmit, némi lemaradásban van tehát a többiekhez képest, szóval kis időre lesz szükség, hogy mérkőzésen is bevethessük” – idézi a BBC a megegyezés megkötésében szinte biztos Rodgerst.

Mint beszámoltunk róla, az idei világbajnokság legfiatalabb játékosa a Manchester City partnercsapatától, a Melbourne Citytől érkezett Pep Guardiola bajnokcsapatához.

A Celtic a Bajnokok Ligájában is érdekelt: a skót bajnok a selejtező harmadik körében a görög AEK Athénnal játszik (hazai pályán 1–1-re végzett ellene), és ha továbbjut, a Mol Vidi FC–Malmö párharc győztese ellen lép pályára.

Arzani eddigi öt válogatott meccsén egy gólt szerzett – júniusban a mieink ellen, a 2–1-es ausztrál győzelmet hozó budapesti mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16