Chelsea: sosem találná ki, mi lenne Kanté, ha nincs a futball

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 17:19
N’Golo Kanté története a csúcsra vezető útjáról valami olyasmi, amiről egy nap talán film készül. A Chelsea középpályása nem is olyan rég még a francia hatodosztályban, amatőrként kergette a labdát, most pedig már elmondhatja magáról többek közt, hogy világbajnok. Ám ha nem jön be neki a futball, lett volna B-terve, nem is akármilyen.

Hét évvel ezelőtt Kanté a francia harmadosztályban nem tudott bekerülni a Boulogne kezdőcsapatába, így a klub tartalékjaival játszott, és segítette a hatodosztályból az ötödik ligába együttesét.

Azóta óriásit fordult a világ a franciával, ám akkor úgy tűnt, sosem valósul meg az álma, így Kanténak kellett egy B-terv.

N'Golo Kanté már fel volt készülve arra, hogy sosem lesz belőle profi futballista (Fotó: AFP)
N'Golo Kanté már fel volt készülve arra, hogy sosem lesz belőle profi futballista (Fotó: AFP)

Miután a profik közt nem tudtam érvényesülni, továbbtanultam. Akkor úgy éreztem, a futball már sosem lesz a végső megoldás, abból ugyanis nem fogom tudni eltartani magam, ha amatőrként focizgatok” – mondta a Sky Sportsnak Kanté.

„Mikor tizennyolc voltam és leérettségiztem, két évig könyvelőnek tanultam. Amikor jött a lehetőség, átmenetileg abbahagytam a tanulást, de később letettem a vizsgáimat, így papírom is van róla, hogy könyvelőként végeztem” – árulta el a francia, aki azért vélhetően nem bánja, hogy nem az eredeti szakmájában dolgozik.

Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
2026.01.15. 22:16
Ezek is érdekelhetik