Chelsea: Szívesen dolgoznék újra Mourinhóval – Hazard

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 12:18
null
Eden Hazard és José Mourinho 2014-ben egy Manchester United elleni mérkőzésen az Old Traffordon (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli-labdarúgó bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea támadója, Eden Hazard a belga HLN-nek adott nemrégiben interjút, amiben elárulta, ha tehetné, szívesen dolgozna ismét José Mourinhóval.

 

„Az utolsó szezon nem volt kellemes Mourinhóval, a mérkőzéseken nem nyertünk, az edzéseken pedig nem voltunk boldogok. Mindkét félnek a legjobb volt, hogy különváltak az útjaik. Viszont ha megkérdeznek, hogy melyik az az edző, akivel szívesen dolgoznék újra, akkor őt mondanám. Ha nyersz, Mourinho a legjobb edző, akit el tudsz képzelni. Akkor a barátod, mindent megtehetsz: ha kérsz egy nap szabadságot, ő kettőt ad (nevet), viszont ha veszítesz, elkezdi kritizálni a játékosait” – nyilatkozta Hazard, majd rátért a portugál taktikai elemeire is.

„Messze nem olyan kalandvágyó, mint Guradiola, de abban az évben, amikor bajnokok lettünk, rengeteg gólt rúgtunk, és jó meccseket játszottunk” – folytatta Hazard, hozzátéve, bánja, hogy nem dolgozhatott többet együtt a Manchester United jelenlegi trénerével.

„A tizenkét éves profi pályafutásom alatt egy rossz évem volt, az utolsó hat hónap az ő irányítása alatt, de ez részben az én hibám is. A bajnoki cím után megkértük, hogy adjon egy kis extra szabadságot. Teljesen formán kívül kezdtem a bajnokságot. Összehasonlításképp: a mostani nyáron már négy héttel a világbajnokság után újra edzésbe álltam.”

A Chelsea jelenleg a tabella második helyén áll, és csak jobb gólkülönbségével előzi meg a Manchester City, Hazard pedig hét góllal vezeti a góllövőlistát nyolc forduló után.

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
10 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
18 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
2025.12.19. 11:17
Ezek is érdekelhetik