Man. City: a belga karmester kész a visszatérésre

2018.10.19. 17:14
null
De Bruyne augusztus 8-a után először lehet ott a City keretében (Fotó: AFP)
Pep Guardiola, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzsere elárulta, Kevin De Bruyne két és fél hónap után újra bevethető állapotban van, s ott lesz a szombati, Burnley elleni meccskeretben.  

A világbajnoki bronzérmes Kevin De Bruyne mégaugusztus közepén, a Manchester City edzésén szenvedett térdsérülést. Emiatt az egész eddigi szezonban csupán egy bajnokin tudott pályára lépni a Premier League-ben, még az első fordulóban, az Arsenal 2–0-s legyőzésekor.

„Ott lesz velünk – jelentette ki a Burnley elleni mérkőzésre készülő együttes szakvezetője, Pep Guardiola. – Nem tudom, hogy bírja-e kilencven percig, ám az edzésmunkája rendben volt a legutóbbi két hétben. Rendkívül fontos játékos számunkra. Az a típus, aki nagyon hiányzik, ha kiesik, és nagyon boldog vagy, ha végre felépül, mert vele sokkal erősebb a csapat."

A Manchester City nyolc fordulót követően 20 ponttal – de csak jobb gólkülönbségével – élen áll az angol bajnokságban, közvetlenül mögötte a Chelsea és a Liverpool sorakozik, azonos pontszámmal.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City
86
2
–
21–3
+18
20
2. Chelsea862–18–5+1320
3. Liverpool862–15–3+1220
4. Arsenal86–219–10+918
5. Tottenham86–215–7+818
6. Bournemouth851216–12+416
7. Wolverhampton84319–6+315
8. Manchester United841313–14–113
9. Watford841311–12–113
10. Leicester City84–414–12+212
11. Everton833213–12+112
12. Burnley822410–12–28
13. Brighton & Hove Albion82249–13–48
14. Crystal Palace82155–9–47
15. West Ham82158–13–57
16. Southampton81256–14–85
17. Fulham81259–21–125
18. Huddersfield Town8–354–17–133
19. Newcastle8–266–13–72
20. Cardiff City8–264–17–132

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10