PL: az Arsenal túlteljesít, nem úgy a Manchester City...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.08. 15:33
null
Az Arsenal túlteljesít eddig ebben az idényben (Fotó: AFP)
Nyolc forduló után aligha lehetne szorosabb az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság állása. Manapság igen népszerű a futballelemzők körében a várható gólok mutatója (xG), amely alapján máshogy festene a Premier League tabellája.

 

A statisztikákra szakosodott Gracenote számítása szerint a 20 ponttal álló Manchester Citynek az xG-mutató alapján négy ponttal többje is lehetne, ha jobban sáfárkodik helyzeteivel. Emlékeztetőül: vasárnap a Liverpool otthonában győzhetett volna a címvédő, ám Rijad Mahrez a hajrában büntetőt rontott, így maradt a 0–0.

Az alulteljesítők közül a Cardiff City van a csúcson: a walesi csapat eddig két pontot gyűjtött, a várható gólok alapján azonban akár nyolc egységet is szerezhetett volna. A Crystal Palace és a Huddersfield is négy-négy ponttal többel rendelkezhetne az xG-mutató alapján.

Az Arsenal – amely minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi kilenc mérkőzését megnyerte – viszont túlteljesít: az „ágyúsok” 18 ponttal állnak a negyedik helyen, pedig a várható gólok alapján eddig csak tíz pontot „szerezhettek volna”. A Burnley és a Brighton egyaránt 4-4 ponttal túltejesít az xG-mutatóhoz képest.



A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City
86
2

21–3
+18
20
2. Chelsea 8 6 2 18–5 +13 20
3. Liverpool 8 6 2 15–3 +12 20
4. Arsenal 8 6 2 19–10 +9 18
5. Tottenham 8 6 2 15–7 +8 18
6. Bournemouth 8 5 1 2 16–12 +4 16
7. Wolverhampton 8 4 3 1 9–6 +3 15
8. Manchester United 8 4 1 3 13–14 –1 13
9. Watford 8 4 1 3 11–12 –1 13
10. Leicester City 8 4 4 14–12 +2 12
11. Everton 8 3 3 2 13–12 +1 12
12. Burnley 8 2 2 4 10–12 –2 8
13. Brighton & Hove Albion 8 2 2 4 9–13 –4 8
14. Crystal Palace 8 2 1 5 5–9 –4 7
15. West Ham 8 2 1 5 8–13 –5 7
16. Southampton 8 1 2 5 6–14 –8 5
17. Fulham 8 1 2 5 9–21 –12 5
18. Huddersfield Town 8 3 5 4–17 –13 3
19. Newcastle 8 2 6 6–13 –7 2
20. Cardiff City 8 2 6 4–17 –13 2
Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
22 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik