Anglia: fogadási szabályszegés miatt eljárás indult a Pool-csatár ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.13. 09:46
null
Daniel Sturridge ellen eljárás indult (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) eljárást indított Daniel Sturridge, a Liverpool válogatott támadója ellen. A gyanú szerint a 29 éves futballista megszegte a sportfogadásra vonatkozó előírásokat.

 

A szövetség közleménye szerint Sturridge januárban szegte meg az FA sportfogadással kapcsolatos szabályzatának két pontját. A két említett részből az egyik a meccsekre való fogadásra vonatkozik, a másikban pedig arról van szó, hogy tilos a nyilvánosság előtt ismeretlen információkat kiszivárogtatni.

A BBC egy Liverpool-szóvivőt idézve azt írta, Sturridge végig együttműködik a szövetséggel, s a játékos sohasem fogadott labdarúgó-találkozókra.

Sturridge 2013 óta erősíti a Liverpoolt, az előző idényben 2018 tavaszán kölcsönben a Premier League-ből végül kieső West Bromwich Albionban szerepelt.

A korábban a Manchester Cityben és a Chelsea-ben is megforduló Sturridge – akinek a szezon végén lejár a szerződése – ebben az évadban tizenkét tétmérkőzésen összesen négy gólt szerzett a Poolban.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
3 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
9 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24